A hó már napok óta nem esett, de a hideg fehérségből alig bírták kivakarni a városunkat. A busz késett, mint mindig, de legalább szellősen volt csak teli. Sapkás atyafiak ültek a duplaülésen.

- Mennyire halott? – kérdezte a piros nejlondzsekis.
- Mekk. El sem indult. – válaszolta a szürke szövetkabátos.
- Azt mondod az önindító? – kérdezte a piros nejlondzsekis.
- Igen, mert az akksi csak két hónapos és rohadt drága volt, Bosch Silver.  – érvelt a szürke szövetkabátos.
- Azért csak vidd vissza, meg van még a blokkja?
- Meg, de nem viszem vissza, mert úgy vettem, hogy kihozta és beszerelte egy faszi. Vigye vissza a halál!
- Aha. Azért csak hívd ki megint az akksis faszit.
- Hívom, hívom. Hjajj. El kéne már adnom. Volt egy ilyen daráló hang, de nem csak fékezéskor, mindig. Voltam  a kissrácnál itt lent. Azt mondta lengőkar, kész. Darabját 24-ért!
- Hmm. Az komoly. Talán tényleg jobb lenne eladni. Hány éves?
- Már kilenc! Meglátszik rajta az idő.
- Kilenc évesen már előjönnek a bajok, hajjaj! Lengőkart, huszonnégyért.
- Le kéne már cserélni.
- Mire?
- Néztem itt lent a Renault-kat. Meg vennék újra Fiatot is.
- Jó mind a kettő, csak drágák. Hitelre?
- Nem. De van ilyen huszonnégy meg negyvennyolc hónapos, önrészes, az jó lenne. Már így három-négy millióért.
- Na de mennyi lesz, mire kifizeted?
- Hát ez az. Lehet nem kéne eladni.
- Lehet. Elmennek ezek még így kilenc évesen is. Persze kell egy-két lengőkar, huszonnégyért.