Kevés fény és a szokásosnál is erősebb ételszag tették végtelen folyosóvá a hosszúkás konyhát. Az ablak előtt asztal, székekkel. Az ablakkal szemben ült Nagymama, éppen vacsorázott.  Egy kevés tejföl, egy pohár víz és az esti gyógyszer alkották a mai menüt. Ha az ablakkal pont szemben levő magas ajtón belépett volna valaki, talán nem is látta volna a Nagymama mellé kuporodó Unokát, aki a jobb kezét a Nagymama bal kezében pihentette, úgy nézte evő nagyanyját.
Szép nyáreste volt. A nagyanyját vacsoráztató unoka gondolatai távoli tájak között cikáztak, teljesen rendszertelenül. Boldognak érezte magát és hosszú idő után talán tényleg boldog is lehetett. Semmi nem zavarta, könnyűnek érezte magát, mint amilyen az este is volt. Csak egy valaki zökkenthette ki a szertelen fantáziálásból; mellette vacsorázó nagyanyja.
- Hülyeségekre gondolok. Folyton. Itt kavarognak bent - mutatott a halántékára a Nagymama. Nem tudom miért. Ma a proffal álmodtam, aki megműtötte a szememet. Jól is látok, de tök süket lettem. És hülye is. De az jó volt. Amikor kérdeztek a tévében, és amikor korcsolya világbajnok voltam. Azt szerettem.
A Nagymama őszinte mosolya mosolyt csalt az Unoka arcára is. Már nem zavarta, hogy a nagyanyja fantáziával kevert kis magánmitológiát teremtett a múlt eseményeiből. Innen nézve minden sokkal vidámabb, színesebb és élettelibb arcát mutatta. A munkával töltött szürke évek helyett a lovas díjugratás, a bálok és a kalandos utazások világa sokkal szórakoztatóbb. Brazília, Kairó és a Pilis hegyei mind egyként hevertek a lábaik előtt és kedvük szerint rakhatták össze a történetet az építőkockákból. Az Unoka még rá is tett egy lapáttal, közbekérdezve provokálta nagyanyját.
- És akkor kihajóztunk a tengeralattjáróval. De még Ferenc József volt akkor a király. Akkor találkoztam a nagyapáddal is, ő is ott jégkorongozott.  Egyszer nagyon csúnyán felszakadt a homloka, mert eltalálta a korong. A sport mellett papnak készült. És ő volt a legjobb tanuló a gimnáziumban. Egy magas rangú katonatiszt fiát tanította matematikára. Ők is velünk jöttek, amikor az ÁVO költöztetett minket. Ide, ahol most is lakunk.
Nem volt jó krónikás az öregség, de sokkal szórakoztatóbb meséi voltak a megélt valóságnál.