A rozsdás lakatnak nem tett jót a novemberi pára. Porszáraz recsegéssel tudta csak elfordítani K. a kulcsot. Halottsirató ködben baktatott fel a terméskővel kirakott, kovácsoltvas korláttal határolt lépcsőn. Fia követte leszegett fejjel. Hirtelenjében minden olyan kicsinek tűnt. Nem tudta a fiú, hogy a párás köd miatt ilyen fura a léptékváltás, vagy csak a gyerekkori emlékei törpültek el. A vizes füvet az előző éjszaka szelei hozzátapasztották a domboldalhoz, de annyi volt az elburjánzott gaz, hogy így is bokáig ért a zöld, még az egykori gyalogjárda kövei között is.
Egyszerű kis ház állt a fennsíkhoz hasonlító platón. Teraszán fakó, piros, kör alakú asztal állt a falnak döntve. Apró helységei sóhajtva nyíltak ki K. kezei alatt. A fia eközben szemrevételezte a birtokot. Körbejárta, majd külön minden szegletét megnézte és csodálkozott, nem értette miért félt az északi oldal árnyaitól. Az egész nem több öt-hat karnyújtásnyi távolságnál, mintha tényleg minden összement volna. K. kitárta az ablaktáblákat és a faházzal együtt nagy lélegzetet vett. Az újra feltámadó szél egy heggyel arrébb tolta a ködöt, így elégedett mosollyal, a beszűrődő őszi naptól hunyorogva tekinthetett le az alattuk elterülő völgyre. Hallotta a patakot.
K. és fia nagy papírdobozokba gyűjtötte a kis házban felhalmozott értéktelen emlékeket; használati tárgyakat, ruhákat, edényeket, bútorokat. Embermagasságú nejlonzsákokba dobták azt, amivel nem tudtak elszámolni még maguknak sem, aminek a megtartását nem tudták megindokolni semmilyen logika mentén. A legrosszabb mégis a régesrégi pipereholmik eltakarítása volt. Semmi nem volt fogható az évek óta érintetlen kölnik és púderek látványához. Minden mintha egy egészen más galaxisból származott volna. Az idő múlásának lenyomatai értelmezhetetlen morzejelekként villóztak körülöttük. Míves kis tükör megvakulva, eau de cologne beszáradva, alapozó krétává összeállva. K. egy ideig tétovázott, de fia elé lépett és nagy mozdulattal kezdte a hullazsákba seperni a használhatatlan kacatokat. Féltve őrzött kincsek kerültek így a szemétbe, nem volt aki közbeszóljon.
Minden ablak és ajtó nyitva volt a kis házon, így elképzelni is szinte nehéz annál metszőbb ürességet, amit mutatott. K. és fia szomorúan néztek a mellettük heverő szemétkupacra. Semminek nem tudtak funkciót találni az után, hogy elmozdították korábbi helyéről.
