Alapvetően jóban vagyunk a tangóharmonikás utcazenésszel. Jobb napokon, már amint meglát az út végén, rögtön elkezdi játszani a Keresztapa zenéjét. Csak az én tiszteletemre. Ezeken a jobb napokon - a földre, maga elé terített koszos vászondarabra, amit korábban még talán toknak is lehetett volna nevezni - én ledobok a harmonikásnak egy fémpénzt. Ilyenkor a kölcsönös megelégedésünket jelezve biccentünk is egymásnak.

Nagy mosollyal, szemfogát ajkába mélyesztve előrebillenti fejét. Az amúgy kiegyensúlyozottan darabos játékába így pár ütemnyi lemaradás halmozódik fel. A tangóharmonika hörögve küzd és egy pár perc után utoléri korábbi önmagát.