Klaus Nomi

 2008.01.07. 23:24

Végre van időm leírni. Nem egy könnyű eset, eléggé összetett. Hol kezdjem? Az elején fogom. Klaus Nomi, Klaus Sperber néven született Egy Immenstadt nevű bajor helyen. Kb 1944-ben, annyira nem biztos ez. Amit tudni lehet róla azt Andrew Horn: The Nomi Song című 2004-es filmjéből lehet tudni. Szerepelt még az 1982-es Urgh! A music war című filmben is, a UB40 és a Police mellett. Annyi biztos, hogy 1983 augusztus 6-án meghalt, mint az AIDS egyik első híres áldozata. Nem élt negyvenet, kár érte. A hetvenes években jegyszedőként melózott a berlini oprában, természetesen Nyugat-Berlinre gondolok. Előadások után áriák előadásával szórakoztatta jegyszedő kollégáit. Ekkoriban már fellépett melegbárokban is. Ennél a közegnél jóval toleránsabb volt New York. Az East Village-be költözött. Az Manhattan és Greenvich Village környékén van. Pátoszt félretéve ebben a korban, a világ new wave közepe. Innen indult tíz évvel azelőtt Bob Dylan. Beat generáció, ami itt nem angol popzene, hanem irodalom: William Burroughs, Allen Ginsberg, Gregory Corso. Aztán hippik, de nem ez a fő csapás. Szóval a hetvenes évek második felében már underground körökben híresnek számított. Lélegzetelállító performanszjai szinte értelmezhetetlenül újszerűek voltak. A látványos elemek között mégsem veszett el az, hogy remek hangja volt. Női hangszíneket is ki tudott énekelni. És ami engem megfogott, az a - hát - szokatlan kinézetén túl a zenei háttér, ami igényes és masszív.1979. december 5-én Joey Arias-szal felléptek a SNL-ben, mint David Bowie vokalistái és imidzs felelősei. Bowie-val, akinek a korban voltak szivárványos kapcsolatai, egy bárban ismerkedtek meg. Bowie is persze azok között volt akik nem tudták hova teni a földöntúli Klaus Nomi előadást. Ami neki kilábalás volt a Ziggy Stardust-ból, az Nomiéknak ugródeszka. The man who sold the world. Bowie az Arias által kreált jelmezben szerepelt, ami Nomi jelképévé vált. Az a fekete-fehér szaloncukor, óriási csokinyakival. A magassarkú csizmaszerű, de mégis hegyesorrú cipő, ami óriási, bohóccipő méretű - azt cicanaci kapcsolta össze a szintén optikailag óriási kosztümmel. Beteg. Bizarr, szokatlan, provokatív. Van barátom akinek, miután mutattam klipet azt mondta oké a zene, csak rossszat fog álmodni.

 Klaus Nomi: You don't own me

Ez egy fan által kreált videó, jó hangminőséggel, jó képekkel. A számot eredetileg Lesley Gore énekelte, aki leszbikus. A szövegrészt, hogy You don't own me, don't say I can't go with other boys Nomi jól ki is hangsúlyozza.

Klaus Nomi: Falling in love again

Marlene Dietrich repertoárjából több számot is elénekelt. Brutális ahogyan németül beszél, az is, ahogyan német akcentussal angolul. A számhoz tartozó videó hangulata összevetve az erdeti '30-as szám hangulatával teljes mértékben szembenáll, de értjük miről szól. Túlburjánzó erotika, szekszuális utalások tömkelege.

Klaus Nomi: Total eclipse

A '81-es filmből. Magáért beszél, szerintem állat a zene. Egészen újszerű, ahogyan használták a hangszerket, a szám hangulata páratlan.

 Klaus Nomi: After the fall

Személyes kedvencem. Hangulat, szöveg, hangszerelés - az egész happening, egyáltalán.

Klaus Nomi: The cold song

Henry Purcell: Artúr király című operájából való ária. Fél évvel a halála előtt. Münchenben, az otthoni közönség előtt. Árad a feloldhatatlan feszültség, legalábbis én ezt vélem.

Klaus Nomi. Én eléggé érdekesnek tartom és  tipikusan XX. századinak a történetét és eléggé jónak a zenéjét. Próbáltam nem túlmisztifikálni a témát. Állítólag azért utasította el a felkérést a Scalába, mert nem tudta még az össszes áriát. A hamvait kérése értelmében New York felett szórták szét.

Címkék: zene klaus nomi

A bejegyzés trackback címe:

https://floydian.blog.hu/api/trackback/id/tr86288923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pingi 2009.12.26. 15:05:24

Szerintem nagyon szép hangja van,és kapocs volt a múlt és jelen zenei világában.Kicsit középkori hangzással.Kár hogy fiatalon meghalt.
süti beállítások módosítása