Talán ’96, vagy ’97 tele volt. Akkor nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, de épp a tatabányai turulmadár alatt mentünk el az M1-esen. Január vége, kemény mínuszok - este 11 felé járt. Egy nagyobb anyagi és egy kisebb érzelmi megrázkódtatás után kellett eljátszani, hogy az élet igenis nagyon szép. Párizsit ettünk, de azért elmentünk síelni, mert nem olyan fából faragtak minket. Élni, ha soha nem is tudtunk, de azért mindig szerettünk.

A Kadett kombi hátsó üléséről néztem előre és közben az elsőkön csüngve kapaszkodtam. A világ legfertelmesebb nyári gumijain, stabil száztízzel mentünk bele az otthon melegébe, amitől csak másfél órányi szürke autópálya mocsok választott el minket.

Sosem felejtem el, akkor és ott kérdeztem meg a szüleimet először, hogy mi az a politika és mik azok a pártok. Ők szigorúan értékek mentén fel is vázolták a kínálatot és készséggel feleltek az összes banális kérdésemre.

Igazából nem értettem meg, hogy mi mit jelent, de gyermeki eszemmel azért megjegyeztem, hogy a legjobban a Magyar Igazság és Élet Pártja hangzik. Kik lehetnek azok a demokraták? Akkor nem tudtam, de még ma sem vagyok benne biztos.

A szüleim akkor azt mondták, hogy a politika ennél sokkal összetettebb, de majd ha nagy leszek, rájövök magam is. Anyukám rám húzta a takarót és azt mondta, jobb lenne, ha aludnék.