Supertramp live in Munich
1974-es szám, 1983-as turné, az utolsó, amin még Roger Hodgson tagként szerepelt. Ez volt sikereik csúcsa. Nem a '82-es albumot promótálták, hanem legnagyobb slágereiket, illetve saját kedvenc számaikat játszották el. Szép volt, kár, hogy nincs meg défaudé minőségben. Ennek a koncertnek kapcsán elementáris erővel hatott rám, hogy némelyik számát az öt tagú zenekar dupla létszámmal adta elő. Tour supprt-ként ott volt például Scott Page fúvósként John Helliwell mellett. De a csúcs az amikor egy másik fazon a School-ban eldobja a fuvolát, és gitárral a hátán nekiáll zongorázni. Nekem ez nagyon tetszett.
Aranyos, hogy a szám címét 50 másodperccel a kezdete utánra feliratozták. A rekord 1 perc 14. Danke 3sat.
Take the long way home - stílusosan ez a neve a 2006-os turnéról készült dévédének.
Roger Hodgson kilépett a Supertramp-ből, aminek a legismertebb számait ő írta. Ettől függetlenül Hellivell szakszihangjai és Davies nélkül nem az igazi. A nyolcvanas években a megmaradt Supertramp és ő szólóban is követtek el csúnya korabeli igényeket kiszolgáló albumokat. Aztán születésem évében duplán csuklóját tötre, ami egy eredendően gitáros, billentyűsnél igen izgalmas. Jó tíz évig reha, aztán új dalok, majd vidéki haknik a régi slágerkkel. A vidéki hakni Kanadát jelenti, tömött arénákkal. Középkorú nők bőgnek, férfiak állva tisztelegenek nagysága előtt. Nem bonyolítja túl, egy gitár, vagy egy elektronyos zongora. A szakszofonos néha kimarad. Báj dö véj, ez a fazon valamelyik évben szerepelt Ringo All Star Band-jében. A háttérben rémes műnövények. Hosszú haj kékkel vagy pirossal megvilágítva. Nem kell több. És Hammerhand csak nyomja. Hammerhand egyedi zongorastílusa miatt. És osztrák falubulikon John Fogertyvel egy színpadon teszi mindezt.
