Bár be van ágyazva, de úgy döntöttem beágyazok. HA-HA. Gyenge kezdés után lássuk a medvecukrtot:
Az első tévés fellépésük, az első slágerük. Dreamer, 1974. Előkerül a glas organ is. Mi az, pohár orgona? Van erre jobb szó? A legérdekesebb részlet, hogy ekkor Roger Hodgson 24 azaz vierundzwanzig/twentyfour éves volt. Le a fejfedővel!
Lejjebb már írtam, hogy a nyócvanas évkeben korigényt kielégítő számaik voltak. Na, ez az. I'm begging you a címe. A kedves user, aki feltöltötte VHS-ről digitalizálva, hozzátette, hogy epilepsziások számára nem ajánlott megnézni. Én bővíteném a kört. Bár én befogadóképes vagyok el-szintipoposodott egykori progrock zenekarokkal szemben, de ehhez kifejezett kedv, vagy ráhangolódás kell. Nem azért, mert Hodgson már kilépett, bár Hodgson párti vagyok. '83-ban Rick Davies vette át (ez '87-es) a kormányruadat, ő énekel egyedül. Tényleg van két tábor a 'rajongók' között. Egyértelmű, hogy mindketten kellettek a sikerhez és a tipikus Supertramp hangulathoz, de Hodgson egy igazi zseni, ő szerezte a legjobb számaikat, és a cincogós hangja is üt.
Ez biztos ismerős, rádióban megy néha. Az utolsó klaszzikus album hit száma, '82-es klip. Gagyi lenne, ha a zenekar összes tagja nem szerepelne benne. Ahogy elkezdődik, John Helliwell cameo a szakszis utcazenész. Dougie Thomson a brutál-szakállas buszsofőr. A busz utasai közül ismerős lehet a gitáros hippi arc, Roger Hodgson. A két pickup-os redneck pedig a maradék két tag. A dobos, Bob Siebenberg vezet, Rick Davies meg a jobbhármon.
